Mára már 12 börtönben tiltakoznak a rabok, akik  elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tüntetnek, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem.

A csíkszeredai börtönben is könnygázzal csillapították a kedélyeket az éjszaka. Raluca Prună igazságügyi miniszter a helyzetre reagálva tegnap, megoldást ígért, viszont úgy nyilatkozott: a börtönökben uralkodó állapotok már több mint 20 éve súlyosnak tekinthetők.

A szenátus emberjogi bizottságának elnöke, Biró Rozália elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sokévi halogatás és nemtörődömség eredménye.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elítélte Romániát a túlzsúfolt a börtönök miatt.