Ezt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke mondta egy ma megjelenő lapinterjúban.

A Bild című német napilapnak nyilatkozva a luxemburgi politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy Németország „központi, vagy még annál is jelentősebb szerepet fog játszani az Európai Unióban”.

Juncker rámutatott, hogy az EU-nak javára kell fordítania a történteket, „okosabban kell kikerülnie a helyzetből?, majd kiemelte: a soron következő uniós csúcson szót kell ejteni arról, hogy Európa hogyan tudna jobban válaszolni az emberek aggodalmaira, és hogyan lehet egyesült erővel és hatékonyan útját állni a populista mozgalmaknak.

Jean-Claude Juncker szerint részben David Cameron is felelős a referendum kimeneteléért.