Az RMDSZ megkapja a Brassó Megyei Tanács egyik alelnöki és Brassó város egyik alpolgármesteri tisztségét is ? nyilatkozta Kovács Attila, a szövetség Brassó Megyei Szervezetének elnöke. Az alpolgármester Barabás László lesz, az alelnöki tisztséget Ambrus Izabella vállal fel. Kovács Attila szerint az eredményes tárgyalásoknak köszönhetően egy olyan megállapodás született, amely lehetőséget jelent a brassói magyar közösség számára. A megegyezés rögzíti, hogy a felek együttműködnek a megye és a város fenntartható fejlődése érdekében.

Kolozs megyében még nem született megállapodás a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ között a tanácsban való együttműködésről. Eddig többször is tárgyaltak, de még nem sikerült megegyezni. Az RMDSZ Kolozs megyei és kolozsvári elnöke, Horváth Anna által aláírt közlemény szerint a szövetség a tárgyalásokon nemcsak az egyik kolozsvári alpolgármesteri tisztséget próbálja megszerezni, hanem megpróbálja elérni, hogy Kolozsvár neve magyarul is kikerüljön a helységnévtáblákra. A 27 tagú Kolozs Megyei Tanácsban az RMDSZ a mérleg nyelve: a 18 tagú Nemzeti Liberális Pártnak és a 12 tanácsossal rendelkező Szociáldemokrata Pártnak is szüksége van a 7 tagú RMDSZ frakcióra a többség kialakításához.

Bihar megyében sem zárultak még le a tárgyalások. A megyei tanácsnak ma kellett volna megtartania alakuló ülését, de a Nemzeti Liberális Párt tanácsosainak hiányában elnapolták az ülést szombatra. Sajtó hírek szerint akkor sem jelennek meg a liberálisok. Mircea Mălan, volt liberális megyei tanácselnökjelölt pártja távolmaradásának okairól azt nyilatkozta, hogy nem akarnak részesei lenni olyan politikai manővernek, amelynek semmi köze a megye érdekeihez és szavazók döntéséhez. Mint mondta: a liberálisok tudatában vannak a felelősségüknek, és minden törvényes eszközt felhasználnak arra, hogy megakadályozzák a PSD-RMDSZ-ALDE koalíció megalakítását a Bihar megyei tanácsban. Mint ismert, Bihar megyében az önkormányzati választásokon a Nemzeti Liberális Párt 17, a Szociáldemokrata Párt 9, az RMDSZ 7, az ALDE pedig 2 tanácsosi mandátumot szerzett.

Megalakult ma az új Arad megyei tanács. A 33 tagú megyei tanácsban a legtöbb mandátumot, 16-ot a Nemzeti Liberális Párt szerezte, 11 tanácsosa van a Szociáldemokrata Pártnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Népi Mozgalom Pártja és a Liberálisok és Demokraták Koalíciója 2-2 képviselőt juttatott be. Az RMDSZ két tanácsosa Faragó Péter, a megyei szervezet elnöke és Péró Tamás, az ügyvezető elnök. A tanács új elnöke a nemzeti liberális Iustin Cionca egykori pécskai polgármester lett, alelnököknek pedig a szintén liberális Claudia Boghicevici egykori munkaügyi államtitkárt és párttársát, Ovidiu Sergiu Bîlceát választották. Holnap délelőtt tartják majd az aradi városi tanács alakuló ülését.