Tizenhatszorosára, 63-ról 1031-re nőtt a menekültszállások ellen elkövetett bűncselekmények száma Németországban 2013 és 2015 között, míg összesen a rasszista, erőszakos bűncselekmények száma majdnem kétszeresére, 693-ról 1295-re nőtt, közölte jelentésében az Amnesty International. A jelentés megjegyzi, hogy míg Európában a német közvélemény volt az egyik legbefogadóbb a menekültekkel szemben, 2015-ben már hetenként akár hat menekültellenes tüntetést is rendeztek.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...