Üzenet Békéscsabáról

Nemrég üzenetet kaptam Békéscsabáról. Demeter András színész-barátom, akivel hajdan interjút készítettem a Bánk bánról ? a darab előadhatóságáról, időszerűségéről, vissza hozataláról a színpadra ? most elküldte nekem a békéscsabai előadás felvételét, amelyen ő játssza Bánk bánt. És úgy játssza, ahogy az interjúban mintegy tíz évvel ezelőtt előrejelezte. Akkor azt mondta, hogy ?Bánk szövegei belső monológok, amelyeket őszintén kell hogy mondjon a színész?, és természetesen. ?Modern szövegként hatnak… Egyszerűen, tisztán kell színpadra vinni Bánk bánt.? (tovább…)

Continue Reading

?Pert vesztett a Székely Nemzeti Tanács Luxemburgban

Jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács által elindított polgári kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság. Erről hozott ítéletet tegnap az Európai Unió luxemburgi bírósága. Az ítélet szerint nem vehető nyilvántartásba olyan európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat, amely a nemzeti kisebbségek által lakott földrajzi területek, régiók fejlődésének előmozdítására irányul. Ugyanis a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni ? áll a dokumentum indoklásában. (tovább…)

Continue Reading

Megszavazták a cash-back törvényt

Megszavazta tegnap délután a képviselőház az elektronikus fizetési eszközöket szabályozó cash-back törvényt. A jogszabály értelmében az évi 10 ezer eurónál nagyobb forgalmú kereskedők kötelesek kártyaolvasókat használni az üzletükben és lehetővé kell tegyék a bankkártyás készpénzfelvételt a vásárlók számára. A készpénzfelvétel vásárláshoz kötött, a legnagyobb kikérhető összeg 200 lej. (tovább…)

Continue Reading

Csökkentette inflációs előrejelzését a jegybank

A Román Nemzeti Bank 0,8, illetve 0,7 százalékponttal csökkentette az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését – közölte Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója. A központi bank az idén 0,6 százalékos inflációra számít a februárban közölt 1,4 százalék helyett a legújabb negyedéves inflációs előrejelzés szerint. Ugyanakkor a jövő évre 2,7 százalékos fogyasztói árindex növekedéssel számolnak a korábban közölt 3,4 százalék helyett. (tovább…)

Continue Reading

A Márton Áron szoborcsoport felállításán dolgoznak Csíkszeredában

Elkezdték ma a Márton Áron szoborcsoport felállítását Csíkszeredában. A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázoló szoborcsoportot május 15-én, pünkösdvasárnap Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétében avatják fel. A kompozíciót Sárpátaki Zoltán csíkszeredai szobrászművész készítette el, a bronzból való kiöntését a Kecskeméten élő Lakatos Pál Sándor, Munkácsy-díjas szobrász végezte. (tovább…)

Continue Reading