Jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács által elindított polgári kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság. Erről hozott ítéletet tegnap az Európai Unió luxemburgi bírósága. Az ítélet szerint nem vehető nyilvántartásba olyan európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat, amely a nemzeti kisebbségek által lakott földrajzi területek, régiók fejlődésének előmozdítására irányul. Ugyanis a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni ? áll a dokumentum indoklásában.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: érdemes lesz fellebbezni a luxembourgi ítélet ellen, ugyanis annak olyan elemei is vannak, amelyek első ránézésre is kifogásolhatók.

Mint ismert, a perbe Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország a kezdeményezők oldalán avatkozott be. A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az Európai Unió kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.