Hivatalosan is benyújtotta lemondását Ahmet Davutoglu a török miniszterelnöki tisztségről, miután a várakozásoknak megfelelően az Igazság és Fejlődés Pártjának tegnapi rendkívüli pártkongresszusán egyhangúlag kormányfővé választották Binali Yildirim korábbi közlekedési minisztert, akit Recep Tayyip Erdogan török elnök már korábban felkért az új kormány megalakítására. Az államfő az ankarai elnöki palotában lezajlott tegnap esti találkozón során elfogadta Ahmet Davutoglu lemondását ? jelentette az Anadolu állami hírügynökség. Binali Yildirimet a párt rendkívüli kongresszusán delegáltak száz százalékának támogatása mellett választották pártelnökké és miniszterelnökké. Az egykori közlekedési tárcavezető az elnök hűséges támogatójának számít. Az új kormányfő beszédében elsődleges fontosságú feladatként jelölte meg, hogy új alkotmányt fogadjanak el, és bevezessék az elnöki rendszert, amely Erdogan kezében összpontosítja a hatalmat.
Zelenszkij: kész a megállapodás a garanciákról az Egyesült Államokkal
Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy elkészült az Egyesült Államokkal kötendő biztonsági garanciamegállapodás tervezete. A héten háromoldalú találkozót tartanak Abu-Dzabiban az ukrán,…
Tovább...Az USA 50%-ról 18-ra csökkenti az indiai importvámokat
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 50 százalékról 18-ra csökkenti az indiai termékekre kivetett vámokat, miután India…
Tovább...Totálkáros autókat értékesítettek újszerűként
Az Európai Ügyészség egy kiterjedt autócsalási hálózatot leplezett le, amely súlyosan megrongálódott vagy totálkáros amerikai autókat hozott be Európába, majd…
Tovább...Elfogadta a szenátus a nőgyilkosságok megelőzését és visszaszorítását célzó törvénytervezetet
A jogszabályjavaslatot 97 támogató és egy ellenszavazattal, hét tartózkodás mellett fogadta el a felsőház. A többpárti parlamenti kezdeményezésként, több mint…
Tovább...