Nyílt levelet intézett Dacian Ciolos miniszterelnökhöz Kelemen Hunor RMDSZ elnök és Tánczos Barna szenátusi frakcióvezető, amelyben a közbirtokosságokat érintő diszkrimináció ellen emeltek szót. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint a szövetség vezetői azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy sürgősségi rendelettel számolja fel azt a joghézagot, amely a közbirtokosságok egy részét hátrányos helyzetbe hozza. A hatályos törvény szerint csak azok igényelhetnek állami támogatást, akik birtoklevéllel rendelkeznek. A közbirtokosságok közel egyharmadának azonban nincs birtoklevele, bár a tulajdonukban lévő területeket jogosan használják, a tulajdonjog tisztázása azonban a bürokrácia miatt húzódik.

A kormányfőhöz intézett nyílt levél megfogalmaói arra kérik a kormányt, hogy sürgősségi kormányrendelettel fogadja el az RMDSZ által javasolt módosításokat, hogy a május végi támogatási kérelmi határidőt ne késsék le azok a gazdák, akiknek a tulajdonjoga saját hibájukon kívül nem rendeződött.