A Korrupcióellenes Ügyészség szerint a volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá a Belügyminisztérium titkosszolgálatának, hogy abból a közméltóságok számára gépkocsit vásároljanak.

A vádhatóság szerint az így beszerzett luxusautót kizárólag Gabriel Oprea használta 2015 júliusa és októbere között. Az ügyben a belügyi titkosszolgálat volt vezetője ellen is vádat emeltek, és hivatali visszaélésben való b?nrészességgel, valamint hűtlen kezeléssel vádolják.

Oprea ellen egy másik ügyben is vizsgálódnak, amelyben szintén érintett a szóban forgó személygépkocsi. Az ügyészség szerint a volt miniszter indokolatlanul használta több ezer alkalommal a rendőri felvezetést, amire azt követően derült fény, hogy tavaly októberben a konvoját felvezető rendőrök egyike közlekedési balesetben életét vesztette.