Európa a szükséges rossz, ezért lehetetlen úgy vezetni egy országot, hogy a politikusok közben nem működnek együtt Oroszországgal és az Európai Unióval – jelentette ki Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök az orosz tulajdonú Sputnik nemzetközi hírügynökségnek vasárnap késő este adott interjújában. A szerb elnök hozzátette, hogy Szerbiában nincsenek „eurofanatikusok”, de lehet hogy vannak hozzá hasonló oroszbarát emberek. Elmondta, országa továbbra is folytatja a tárgyalásokat Brüsszellel, hogy teljesítsen minden uniós feltételt a csatlakozás érdekében, de Koszovó függetlenségét soha nem fogja elismerni.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...