Újabb kormányrendeletet dolgoznak ki az egységes közalkalmazotti bértábla szabályozására. Dacian Cioloş kormányfő ma bejelentette: nem a béreket módosítják, hanem a jelenlegi bérezési rendszert korrigálnák a költségvetési lehetőségekhez mérten. Szerinte csak ezt követően lehet majd egy átfogó, az egységes közalkalmazotti bérezést szabályozó új törvényt kidolgozni.

A profit.ro hírportál szerint a kormány már kidolgozta a többlépcsős béremelést előíró jogszabály újabb változatát, amelyet ősztől kezdenének el életbe léptetni. A közszférában levő fizetések közötti aránytalanságok kiegyenlítésére a 2020-2021-es határidőt jelöli meg a rendelettervezet, amely értelmében hétféle járandóság összegét befagyasztják. Így a katonai személyzet, a rendőrök és a különleges státusú közalkalmazottak által kapott pótlékokat, a helyi és megyei tanácsosok havi juttatásait, illetve a szenátorok és képviselők napidíját is ? értesült a profit.ro.