Közigazgatási bíróságon perelte be Klaus Johannis államfőt és Dacian Ciolos miniszterelnököt Tőkés László. A fővárosi ítélőtáblához benyújtott keresetben Románia Csillaga lovagkeresztjének visszavonására vonatkozó elnöki rendelet semmissé nyilvánítását kérik ? jelentette be Tőkés László ügyvédje, Kincses Előd. Hozzátette, amennyiben az ítélőtábla nem dönt kedvezően, a Legfelsőbb Törvényszékhez fellebbeznek. Kincses Előd elmondta, az államelnöki rendelet szerinte alkotmányellenes, hiszen az alkotmány első szakaszának 3. bekezdése garantálja a 1989-es forradalom ideáljainak a tiszteletben tartását. Tőkés Lászlót éppen ezért tüntette ki a forradalom 20. évfordulója alkalmából Traian Basescu akkori államfő. Tőkésnek a forradalomban játszott szerepének kétségbe vonása alkotmánysértő – mondta a Transindexnek Kincses Előd. Tőkés László 2009. december 14-én kapta meg a Románia Csillaga lovagkeresztjét, amelyet a Románia Csillaga Érdemrend Tanácsának döntése értelmében Klaus Johannis idén, március 4-én keltezett államelnöki dekrétumában vont vissza. Kincses Előd az ellen is kifogást emelt, hogy két tanácstag, Gabriela Vrânceanu Firea és Ecaterina Andronescu feljelentők is voltak az ügyben. A kitüntetés visszavonását azzal indokolták, hogy Tőkés nem méltó az érdemrendre, mert nem tiszteli Romániát. Tőkés kitüntetésének visszavonását Corina Cretu PSD-s politikus kezdeményezte, azt követően, hogy Tőkés 2013-ban, Tusványoson azt mondta: Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt Erdély felett.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...