Bukarest reményei szerint egy többnemzetiségű, Románia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításáról születhet döntés az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén – mondta Mihnea Motoc védelmi miniszter. A Hotnews.ro hírportálnak adott interjúban a tárcavezető tisztázta: nem arra az amerikai páncélos dandárra utal, amelynek Kelet-Európába telepítését múlt héten jelentette be az Egyesült Államok Európában állomásozó erőinek főparancsnoksága. A bukaresti javaslat egy olyan szárazföldi erő megszervezéséról szól, amelynek gerincét Románia adná, de azok a szövetségesek is részt vennének benne, amelyek eddig is rendszeresen jelen voltak a Romániában szervezett nemzetközi hadgyakorlatokon. Motoc emlékeztetett, hogy Bukarestben alakítják ki a NATO délkeleti hadosztály-parancsnokságát, és hozzátette, hogy a javasolt többnemzetiségű dandár ennek kötelékében működne. A júliusi NATO-csúcs másik tétje Románia számára, hogy a NATO keleti és déli szárnyának megerősítése terjedjen ki egy többnemzetiségű tengerészeti erő megszervezésére a Fekete-tengeren. Mihnea Motoc elmondta: Románia folytatja hadereje fejlesztését, hadihajóinak korszerűsítési programja még idén elkezdődik, új páncélos szállító járműveket vásárol, jövőre pedig várhatóan egy második F-16-os repülőgépraj beszerzését is elindítja.
Szijjártó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem…
Tovább...Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost
A vádhatóság szerint a gyanúsítottak egy autópálya feletti hídról ledobtak egy csatornafedőt. A súlyos fémdarab áttörte a híd alatt áthaladó…
Tovább...Az utcai tiltakozások ellenére Grúzia miniszterelnöke eltökélt a külföldiügynök-törvény mellett
A vitatott jogszabálytervezetet ma fogadhatja el a tbiliszi törvényhozás harmadik olvasatban, ami az utolsó lépés a kihirdetés előtt. Hétfő esti…
Tovább...Stratégia az emberkereskedelem leküzdésére
Románia következő 4 évre szóló emberkereskedelem elleni stratégiáját mutatták be délelőtt a Victoria palotában. A dokumentum célja, hogy országszerte csökkentse…
Tovább...