Megjelent a kormány honlapján a mától életbe lépett, dohányzást korlátozó törvény alkalmazási útmutatója.Az ismertető szerint tilos cigarettázni minden zárt nyilvános helyen, a munkahelyi zárt terekben, a közszállítási eszközökön és a játszótereken, a már korábban bevezetett közintézményi tiltás mellett.

Az útmutatóból immár kiderül, hogy a zárt tér „két fallal és tetővel elhatárolt” meghatározásában nem számít állandó zárt térnek az, amelynek falai vagy teteje teljesen felemelhető, illetve behúzható. Ilyenkor az adott tér nyitott térnek minősül.

Az útmutatóban tételesen felsorolják azokat a helyeket is, ahol továbbra is lehet dohányozni.