Az Országos Statisztikai Intézet közlése alapján januárban a bruttó átlagbér 2688 lej volt. A reálbérek pedig tavaly januárhoz mérten 14,1 százalékkal nőttek.

A legmagasabb fizetések a kőolaj- és gázkitermelési iparban vannak, ahol a nettó átlagbér 4415 lej volt, a legalacsonyabb nettó átlagbért, 1163 lejt a vendéglátóiparban jegyezték. Decemberhez képest a bruttó és a nettó átlagbér is több mint 8 százalékkal csökkent, ami az év végi prémiumokkal magyarázható.

A kormány gazdasági előrejelző bizottsága szerint az idén csaknem 9 százalékkal fog nőni a bruttó és a nettó átlagbér tavalyhoz képest, becslésük szerint 2017-ben a nettó átlagbér meghaladja a 2100 lejt.

A vállalkozók és a Román Nemzeti Bank is arra figyelmeztetnek, hogy – főként az iparban – a bérek gyorsabban nőttek tavaly, mint a munka termelékenysége, és úgy vélik, emiatt csökkenhet Románia versenyképessége a régióban.