A Civil Elkötelezettség Mozgalom szerint az RMDSZ nem független civil szervezet, ezért nem nyújthat be a magyar közösség nevében árnyékjelentést az Európa Tanácshoz. A marosvásárhelyi civil szervezet az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásával Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombati bejelentésére reagált, mely szerint a szövetség árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az ET-nek. Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsán elmondta: a kormány több mint kétéves késéssel, február elején nyújtotta be a kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentését. A dokumentum elkészítése során a kabinet nem konzultált a romániai magyar közösség érdekképviseletével, és a jelentés – Kelemen Hunor szerint – rengeteg hibát, pontatlanságot és valótlan állítást tartalmaz. A Civil Elkötelezettség Mozgalom arra biztatta az erdélyi civil szervezeteket, hogy minél többen készítsenek árnyékjelentést, és igazítsák ki a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról készített kormányjelentés pontatlan és valótlan állításait.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...