Bírálta az RMDSZ vezetését Ráduly Róbert a Székelyhon.ro-n megjelent interjúban egy interjúban. Csíkszereda volt polgármestere szerint ? az RMDSZ szétesett, és a mostani, választási keménykedésen túl nem is létezik?. Ráduly Róbert elsősorban azt rója fel a szövetség vezetőinek, hogy az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében nem voltak olyan kemények, mint ahogyan Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterrel szemben felléptek. A volt városvezető azt is elmondta: hajlik arra, hogy induljon az önkormányzati választásokon, ugyanis Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellehetetlenítésével alig maradt önkormányzati vezető Székelyföldön, akiben van tartás. Mint mondta: lassan mindenhol olyan vezetők lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak, és nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Elfogadja Ráduly Róber kritikáit az RMDSZ ügyvezető elnöke. Kovács Péter a maszol.ro-nak elmondta: az RMDSZ-t az ilyen jellegű viták viszik előre. Kovács Péter ügyvezető elnök szerint a szövetségnek több Ráduly Róbertre lenne szüksége. Szerinte igaza van Csíkszereda volt polgármesterének abban, hogy a szövetséget meg kell erősíteni.

Kovács Péter hozzátette: az RMDSZ április 17-én lezárja a jelöltállítási folyamatát, és bízik abban, hogy egy olyan csapattal tudnak továbbmenni, akik helyenként keményen tudnak fellépni, helyenként ? főként a szórványban ? tárgyalásokkal, kompromisszumokkal lendíti előre az erdélyi magyar közösség ügyét.