A pénzügyminisztérium jóváhagyta, hogy az Állami Kincstárnál lehessen adót fizetni MasterCarddal. Az Állami Kincstár is elfogadja a MasterCard és Maestro bankkártyákat, a pénzügyminisztérium ugyanis aláírta az erről szóló megállapodást. Így lehetővé válik, hogy a polgárok átutalási díj nélkül fizessék ki adóikat az interneten.Az internetes adófizetés rendszert, beleértve az Állami Kincstár internetes banki szolgáltatásainak kiterjesztését, európai uniós forrásokból valósítják meg, az erről szóló projekt finanszírozását már jóvá is hagyták. Ennek keretében megvalósul az, hogy a polgárok valamennyi adójukat ki tudják majd fizetni az interneten, legyen szó az állami, a helyi vagy a társadalombiztosítási költségvetésbe, illetve a más közintézmények büdzséjébe fizetendő összegekről. Az adófizetőknek pedig nem kell majd átutalási díjat fizetniük.
A jegybank 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését
Mugur Isărescu azt is elmondta, hogy becsléseik szerint az áremelkedési ütem 2027 első negyedévében tér vissza a jegybanki célsávba.
Tovább...Emberek tűntek el Jáva szigetén földcsuszamlásban
Az eltűnt áldozatok felkutatásában a bizonytalan talajviszonyok akadályozzák a mentési munkálatokat.
Tovább...Hszi Csin-ping: Kína kész tovább erősíteni stratégiai partnerségét Thaifölddel
X. Ráma az első thai uralkodó, aki az 1975-ös diplomáciai kapcsolatfelvétel óta hivatalos látogatást tesz Kínában.
Tovább...Először vált vezető halálokká a demencia Ausztráliában
2024-re ez a szám több mint 160 százalékkal nőtt.
Tovább...