Farsangtemetés

Annak a tájat szemlélő utasnak, aki vonattal teszi meg a Brassó-Marosvásárhely távot, Gyergyószentmiklós után egy hatalmas templom ragadja meg a tekintetét, amelyet leszállás után sem felejt és nem véletlenül. Hiszen Gyergyóditrónak az 1908 és 1913 között épült neogotikus katolikus imahelye Románia legmagasabb kéttornyú temploma és az építészek azt is feljegyzik, hogy a maga 75 méterével, magasság tekintetében, az ötödik helyen áll az országban. Hogy a huszadik század elején, öt esztendő alatt, a ditróiak miért építettek egy ekkora Isten házát, amely ötezer fő befogadására is képes, arra számos magyarázat létezik, de a részletekbe most nem bocsátkozom, hanem inkább arról szeretnék beszélni, hogy holnap itt, ebben a gyergyói nagyközségben tartják azt a farsangbúcsúztatót, amelyre Hargita megye minden térségéből érkeznek hagyományőrző csoportok és a ditróiak mintegy ezer résztvevőnek bizonyíthatják, hogy nem csupán székelyföldi elődeik bizonyultak kiváló templomépítőknek, hanem utódaik is példás házigazdák. A Hargita Megyei Kulturális Központ 1993-ben szervezte meg először a farsangbúcsúztatás, vagy ahogyan manapság nevezik, a farsangtemetés szokását részletesen is bemutató, összegező rendezvényét, amely több mint két évtized alatt az esztendő egyik leglátványosabb eseményévé nőtte ki magát. Nem kétséges, hogy holnap, a huszonharmadik találkozón, a főszereplő csoportok tagjai és a házigazda ditróiak mellett jól szórakoznak és kitűnően érzik majd magukat az autóbuszokkal, gépkocsikkal ide sereglő turisták is, akiknek a kezében órákon át kattognak majd a fényképezőgépek és a média sem szalasztja el a tudósítások, a közvetítések lehetőséget, hiszen ritkán látni-hallani ilyen látványos és ilyen mélyen a népi világba gyökerező tréfás-humoros életszemléletű vigadalmat. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, aki maga is néprajzkutató, úgy vélekedik, bárhogyan is alakult a világunk, de a farsangtemetés szokásába továbbra is számtalan hagyományos és ma is érvényes jelzés, szimbolikus üzenet és cselekedet szövődik. Általánosan előforduló figura a szalmabábu, amelyet a Székelyföldön helyenként Ilyésnek vagy Dömének neveznek. A farsangot jelképező bábut a siratóasszonyok kétértelmű szövegekkel kísérve égetik el és a szavakon túl a nevetés forrása a bámészkodókat vizsgáló orvos, az alkudozó kereskedő, a nagy kaszával hadonászó halál, a vénkisasszony, a megesett leány, az apró vőlegény a hatalmas menyasszony mellett, valamint az ördög és a kecske. Parodisztikus alakoskodásaik, szövegeik egy olyan világot hoznak létre, amelyben a játék és humor segítségével a dolgok visszájukra fordíthatók. A szalmabábú égetése ősrégi szokás a Székelyföldön, hagyományosan tavaszváró, hideg telet és gonoszt űző rituálé. Aki pedig bekapcsolódik a farsangtemetésbe, nemcsak a székely vendégszeretet tapasztalja meg és hagyományos paraszti tudásba nyer betekintést, hanem közelebb kerül a világ megértéséhez ? állítja a szakember és ehhez mi mást tehetnék hozzá, minthogy holnap, Románia egyik legnagyobb templomának az árnyékában, próbáljuk meg a múlt eszközeivel megérteni a jövőt. Talán sikerülni fog.