Annak a tájat szemlélő utasnak, aki vonattal teszi meg a Brassó-Marosvásárhely távot, Gyergyószentmiklós után egy hatalmas templom ragadja meg a tekintetét, amelyet leszállás után sem felejt és nem véletlenül. Hiszen Gyergyóditrónak az 1908 és 1913 között épült neogotikus katolikus imahelye Románia legmagasabb kéttornyú temploma és az építészek azt is feljegyzik, hogy a maga 75 méterével, magasság tekintetében, az ötödik helyen áll az országban. Hogy a huszadik század elején, öt esztendő alatt, a ditróiak miért építettek egy ekkora Isten házát, amely ötezer fő befogadására is képes, arra számos magyarázat létezik, de a részletekbe most nem bocsátkozom, hanem inkább arról szeretnék beszélni, hogy holnap itt, ebben a gyergyói nagyközségben tartják azt a farsangbúcsúztatót, amelyre Hargita megye minden térségéből érkeznek hagyományőrző csoportok és a ditróiak mintegy ezer résztvevőnek bizonyíthatják, hogy nem csupán székelyföldi elődeik bizonyultak kiváló templomépítőknek, hanem utódaik is példás házigazdák. A Hargita Megyei Kulturális Központ 1993-ben szervezte meg először a farsangbúcsúztatás, vagy ahogyan manapság nevezik, a farsangtemetés szokását részletesen is bemutató, összegező rendezvényét, amely több mint két évtized alatt az esztendő egyik leglátványosabb eseményévé nőtte ki magát. Nem kétséges, hogy holnap, a huszonharmadik találkozón, a főszereplő csoportok tagjai és a házigazda ditróiak mellett jól szórakoznak és kitűnően érzik majd magukat az autóbuszokkal, gépkocsikkal ide sereglő turisták is, akiknek a kezében órákon át kattognak majd a fényképezőgépek és a média sem szalasztja el a tudósítások, a közvetítések lehetőséget, hiszen ritkán látni-hallani ilyen látványos és ilyen mélyen a népi világba gyökerező tréfás-humoros életszemléletű vigadalmat. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, aki maga is néprajzkutató, úgy vélekedik, bárhogyan is alakult a világunk, de a farsangtemetés szokásába továbbra is számtalan hagyományos és ma is érvényes jelzés, szimbolikus üzenet és cselekedet szövődik. Általánosan előforduló figura a szalmabábu, amelyet a Székelyföldön helyenként Ilyésnek vagy Dömének neveznek. A farsangot jelképező bábut a siratóasszonyok kétértelmű szövegekkel kísérve égetik el és a szavakon túl a nevetés forrása a bámészkodókat vizsgáló orvos, az alkudozó kereskedő, a nagy kaszával hadonászó halál, a vénkisasszony, a megesett leány, az apró vőlegény a hatalmas menyasszony mellett, valamint az ördög és a kecske. Parodisztikus alakoskodásaik, szövegeik egy olyan világot hoznak létre, amelyben a játék és humor segítségével a dolgok visszájukra fordíthatók. A szalmabábú égetése ősrégi szokás a Székelyföldön, hagyományosan tavaszváró, hideg telet és gonoszt űző rituálé. Aki pedig bekapcsolódik a farsangtemetésbe, nemcsak a székely vendégszeretet tapasztalja meg és hagyományos paraszti tudásba nyer betekintést, hanem közelebb kerül a világ megértéséhez ? állítja a szakember és ehhez mi mást tehetnék hozzá, minthogy holnap, Románia egyik legnagyobb templomának az árnyékában, próbáljuk meg a múlt eszközeivel megérteni a jövőt. Talán sikerülni fog.
Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...A látszat lett az igaz
Visszavonta pályázatát Paul Ingrassia, Donald Trump jelöltje az Egyesült Államok szövetségi alkalmazottainak integritását felügyelő hivatal élére. Nyilvánosságra került ugyanis néhány…
Tovább...Adventi fények és árnyak
Városainkat ünnepi díszbe öltöztették az elöljárók, fényfűzéreket szereltek a villanyoszlopokra, fénygirlandokat feszítettek ki a forgalmasabb utcák fölött: tülkölő angyalok, csillagok…
Tovább...A rulettkerék és a túlfeszített húr
Gyulának hívták egykori kollégámat, az újságírás mellett valamiféle jövedelmező tevékenységet is folytatott, s ettől viszonylag jómódúvá vált. Annyira, hogy a…
Tovább...