Kedves hallgatóim, nem tudhatom, mennyire érdekli önöket az immár a rádiónkban is folyó vita az egy- vagy kétfordulós választásokról. Feltételezem, hogy nem kimondottan, és a bonyolultabb okfejtésekben nem is nagyon próbálnak mélyebben elmerülni. Mégis kénytelen vagyok a múlt hét után ismét erről beszélni, ugyanis fel akarom hívni a figyelmet egy jellegzetesen román politikai aspektusra: a következetlenségre és az érdek alapú szemléletre.
Az erdélyi magyarok nagy része azért szeretne egyfordulós helyhatósági választásokat, mert a számítások szerint a vegyes lakosságú helyeken jelöltjeinknek több esélye lenne nyerni, tehát több polgármesterünk lenne; pontosabban ha két fordulóban választanánk, akkor Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint országosan tíz polgármesterrel kevesebbünk lenne, mint most van, vagy mint lehetne… Ennek magyarázata logikus: olyan településeken, ahol jelentős számban, de nem többségben élnek magyarok, az RMDSZ jelöltje győzhet az első fordulóban, tekintve, hogy a román szavazatok megoszlanak két vagy több román párt között; ha azonban két fordulót tartanak, akkor a második előtt a román pártok szövetkeznek, és együtt legyőzik a versenyben maradt magyar jelöltet.
Van azonban egy másik, a képviseleti demokrácia tartalmával és mélységével összefüggő megfontolás is, és ugyanilyen jogos: az nevezetesen, hogy kétfordulós választás esetén kevesebb szavazat vész el, több szavazat jut a végső győztesnek, tehát ? ahogy politikai szaknyelven mondani szokás ? annak nagyobb a legitimitása. Nosza, változtassuk, illetve hát változtassák meg a törvényt a legitimitás jegyében!
Változtassák ám, ha kell, ahogyan azt egy ideje a liberálisok kérik ? és a jelek szerint el is érik, ugyanis a kezdeti tartózkodás után Dacian Ciolos beadta a derekát, különösen miután Klaus Iohannis államelnök is kifejezte ebbéli óhaját ?, csakhogy ez sem olyan egyszerű.
És ne beszéljünk itt sem a gyakorlati, érdek-megfontolásokról (jelesen, hogy a nagy pártok és a négy évig funkcióban volt polgármesterek így is hatalmas előnyben vannak, akárhány fordulót rendeznek), hanem maradjunk meg úgymond a demokrácia vonalán, és beszéljünk a törvényességről.
Azokról a szép elvi okokról, amelyekről első reagálásában Ciolos miniszterelnök is beszélt, amikor demokratikus öntudattal kijelentette, hogy kormánya sem sürgősségi rendelettel, sem felelősségvállalással nem hajlandó megváltoztatni azt, amit a parlament egyszer megszavazott. Múlt heti jegyzetemben ezért a kiállásáért piros pontot kapott tőlem. Hiszen ez a dolog a parlamenttel annyira így van, hogy maga az alkotmánybíróság hozott 2012-ben olyan értelmű határozatot ? méghozzá a nagy tekintélyű Velencei Bizottság ajánlására hivatkozva ?, hogy kevesebb mint egy évvel a szavazás időpontja előtt tilos módosítani a választási törvényt.
Hogy ezzel a liberálisok most nem törődnek, és az államelnök sem törődik, rendben van… illetve dehogy is van rendben, de ők megengedhetik maguknak. Hogy a kormányfő nem törődik vele, az bizony következetlenséget és ugyanakkor szolgai önalávetettséget jelent, nem is tudjuk, kinek, vagy az említetteknek, vagy Brüsszelnek, egyre megy… Pálfordulás ? fekete pont Ciolosnak!
Az azonban, hogy az alkotmánybíróság elnöke is egyszerű politikai eszközzé alacsonyítja le magát és a taláros testületet, egyenesen katasztrófa. Augustin Zegrean ugyanis kijelentette, láss csodát, hogy a választási törvény mégis módosítható akár néhány hónappal a szavazás időpontja előtt, ha a módosítás úgymond ?a jobbítás szándékával, a szavazati jog kiszélesítésével történik?. Ezek szerint az alkotmánybíróság ellentmondhat a saját korábbi határozatának, ha ?a jobbítás szándékát tapasztalja?. Érdekes, hogy Zegrean úr mindig felfedezi ezt a szándékot, amikor az államelnöktől jön. Amikor egy bizonyos politikai oldal javát szolgálja. Emlékszünk, amikor az előző államelnökről az alkotmánybíróság kimondta, hogy ?csak egy kicsit sértette meg az alkotmányt?? Hát amikor az éjszaka leple alatt módosította egy ?hibaigazítással? a korábbi döntését?
Nos, kedves hallgatóim, legitimitás ide vagy oda, amíg ilyesmik történhetnek, bármilyen döntésekre fel lehetünk készülve. Sőt, azok módosítására is. Amikor és ahányszor csak kell. És ezt rugalmasságnak nevezik. Nem valami másnak kellene neveznünk?