A megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet ma délelőtt ismertettek Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet 2700 fiatal megkérdezésével készült kutatása szerint a fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást, de az otthonukat elhagyni szándékozók közül elsősorban a kárpátaljai magyarok képzelik el jövőjüket Magyarországon – ismertette Papp Z. Attila, az intézet igazgatója. A felmérés szerint Szlovákiában csak elvétve találtak kettős állampolgárságot, míg Kárpátalján 68, Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalékos volt az arány. A magyar állampolgárság igénylése mögött elsősorban érzelmi, nemzeti szempontok domináltak, illetve a legfiatalabbaknál a magyarországi és más külföldi utazással, tanulással összefüggő motivációk is megjelentek. A megkérdezettek közel 70 százaléka nevezte a régiót vagy országot szülőföldjének és hazájának, ahol él, ugyanakkor mintegy 13 százalék a jelenlegi, illetve történelmi Magyarországot tekinti hazájának. A 15-29 éves magyar anyanyelvű, illetve nemzetiségű fiatalok a legnagyobb kihívásnak a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalanságot tartják, és a legkevésbé problematikus számukra a hiányzó szórakozási lehetőségek mellett az anyanyelvi továbbtanulás és az államnyelv nem megfelelő ismerete – közölte a kutató.
Összefogásra szólít a magyar miniszterelnök
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idõ hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az…
Tovább...Magyar-román projekt segíti az antibiotikum-rezisztencia elleni hatékony fellépést
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az OncoHelp Egyesület részvételével, uniós támogatással indult…
Tovább...Kelemen Hunor elítélte az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetést
Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem…
Tovább...Az Európai Bizottság szerint elfogadhatatlan Zelenszkij fenyegetése
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Olof Gill is elfogadhatatlannak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett szavait.…
Tovább...