A mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása több mint ötmillió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben 2020-ig a világ 15 vezető országában – derül ki a davosi Világgazdasági Fórum ma ismertetett tanulmányából. Az évenként megrendezésre kerülő davosi értekezlet szerdán nyílik. A vizsgált 15 ország foglalkoztatja a világ teljes munkaerejének 65 százalékát. A tanulmány szerint a munkaerő kétharmada a hivatalokban és az adminisztratív területen válik feleslegessé. A tanulmány a robotizációt, a nanotechnológiát, a 3D nyomtatást és a biotechnológiát említve egészen egyszerűen „negyedik ipari forradalomról” beszél. Ezzel egy időben nő az olyan szakemberek iránti kereslet, mint például az adatkezelők és az értékesítési ügynökök. A folyamat legnagyobb vesztesei a nők lesznek, akik munkakörét részben kiváltja majd a mesterséges intelligencia és a robotizáció. Miközben a következő öt évben a férfiak esetében minden három megszűnés munkahely mellett egy új állás teremtődik, a nőknél lényegesen rosszabb az arány, több mint öt megszűnésre jut majd egy új munkahely.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...