Nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését ? döntötte el az Emberi Jogok Európai Bírósága egy román panaszos ügyében. Bogdan Barbulescu mérnök azt követően nyújtott be keresetet Strasbourgban, hogy a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen indított keresetét, amelyben azt állította, hogy megsértették emberi jogait. Barbulescu 2004 és 2007 között értékesítőként dolgozott egy magáncégnél, ahol a munkáltató felkérésére egy Yahoo Messenger fiókot hozott létre az ügyfelekkel való kapcsolattartás céljából. A cég 2007 júliusában arról tájékoztatta, hogy levelezését egy héten keresztül megfigyelték, és kiderült, hogy az internetkapcsolatot magáncélra használja. Barbulescut a cég eszközeinek magáncélú felhasználását tiltó belső szabályzatra hivatkozva 2007 augusztusában elbocsátották. A kirúgott mérnök beperelte volt munkáltatóját, mondván, hogy titkos megfigyelése alkotmányos, illetve emberi jogait sértette. Miután a román bíróságok elutasították panaszát, a strasbourgi bírósághoz fordult.