Decemberben mutatták be a kolozsvári Koffer kávézóban és könyves üzletben a csíkszeredai Bookart Kiadó Svájci írók című sorozatát. A jelenleg kilenc kötetes sorozatot Demény Péter író, szerkesztő és Hajdú Áron, a Bookart kiadó igazgatója ismertette, méltatta, illetve szó esett könyvkiadásról, pályázási lehetőségekről minőségi műfordításról. A három éve megkezdett sorozat kiadását, a művek lefordítását a Pro Helvetia svájci alapítvány támogatta. A kötetek arculatát Részegh Botond képzőművész tervezte – néhány kötetben szintén az ő grafikái illusztrálják a kiváló szövegeket. A Svájci írók  sorozatban a következő szerzők műveit jelentették meg:

1.Urs Widmer A KÉK SZIFON

2.Gerhard Meier HOLTAK SZIGETE

3.Piero Bianconi CSALÁDFA

4.Nicolas Bouvier VILÁGUNK JÁRÁSA

5.Klaus Merz JAKOB ALSZIK

6.Ludwig Hohl HEGYMENET

7.Peter Bichsel ENYHE SZELLŐ A TENGER FELŐL

8.Markus Werner NEMSOKÁRA

9. Adelheid Duvanel ANYÁM KALAPJÁRA

Hajdú Farkas Zoltán író, a Bookart kiadó szerkesztője a sorozat korábbi bemutatóján azt nyilatkozta,  a svájci írók sorozat a sorozat ötlete még 2010-ből származik, és egy társadalomtudományi modellnek, a ?keleti Svájc? elképzelésnek állít emléket Erdély és Svájc, e két többnyelvű és több kultúrájú terület irodalmi összekapcsolásával. Elmondása szerint  a kiadó szándéka az volt a sorozattal, hogy olyan, világirodalmi értékű svájci írókat jelentessenek meg magyarul, akiket a magyar olvasó még nem ismer.