Két kisvárosnyi lakossal, mintegy 80 ezer fővel csökkent Románia népessége tavaly – közölte Tudorel Andrei, az Országos Statisztikai Intézet elnöke. Románia lakossága az 1990-ben regisztrált 23,2 milliós csúcsról az utóbbi negyed évszázadban az 1966-os év szintjére, 19,9 millióra csökkent, és jelentős mértékben elöregedett. Kevesebb mint fél évszázad alatt csaknem megduplázódott, az összlakosság több mint 15 százalékára emelkedett a 65 évnél idősebbek aránya. A 15 év alatti gyerekek 1970-ben még a lakosság több mint 25 százalékát tették ki, ma pedig arányuk nem éri el a 15 százalékot – tájékoztatott a statisztikai intézet elnöke. Elmondása szerint 2013-ig a fogyáshoz a kivándorlás járult hozzá a legnagyobb, 70-80 százalékos mértékben, azóta viszont inkább ennek következményei okoznak gondot. Romániában tavaly ezer lakosra 8,3 élve születés jutott. A falun élők átlagosan 24,2 éves korukban, a városiak pedig csak 28,3 éves korukban szülték meg első gyermeküket ? derül ki Románia 2014-es demográfiai évkönyvéből.
Fontos a kisebbségek védelme Klaus Johannis szerint
Klaus Iohannis államfő tegnap vette át a frankfurti Szent Pál-templomban tartott ünnepségen a 2023. évi Franz Werfel emberjogi díjat. A…
Tovább...Közvetít az államfő a koalíció és a szakszervezetek között
Klaus Iohannis államfő a kormánykoalíció képviselőivel tárgyal a tanügyi sztrájkról. Az elnök kedden találkozott a tanügyi szakszervezetek vezetőivel. A találkozón…
Tovább...Túlbuzgósággal tiltakoznak a börtönök alkalmazottai
Az ország több börtönében tiltakoznak az alkalmazottak. Galacon például több tucat rendőr nem ment ma reggel munkába, így tiltakozva a…
Tovább...Távmunka a kisgyermekes szülőknek
Elfogadta kedden a szenátus azt a törvénytervezetet, amelyik lehetőséget ad a nyolcévesnél kisebb gyermeket nevelő szülőknek arra, hogy havonta négy…
Tovább...