A kisebbségekre erőforrásként és nem fenyegetésként kell tekinteni, a kormányzatoknak pedig együtt kell működniük a kisebbségekkel ? egyebek között ezt tartalmazza a Kolozsváron hétvégén megtartott, második alkalommal megrendezett V4+ visegrádi nemzetközi ifjúsági konferencia keretében elfogadott közös nyilatkozat. nemzetközi ifjúsági konferencia keretében elfogadott közös nyilatkozat. Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke elmondta a hét pontból álló dokumentumban az ő javaslatukra került be a kisebbségek védelméről szóló fejezet.A kincses városban csütörtök este kezdődött a visegrádi országok, valamint Románia, Szlovénia, Szerbia és Ukrajna Európai Néppárthoz kötődő ifjúsági szervezeteinek tanácskozása a Fidelitas és a Miért szervezésében.A találkozó fő témája a közép-kelet-európai identitás és együttműködés erősítése volt. A közös nyilatkozatot egyhangúlag elfogadó 18 ifjúsági szervezet kifejezi együttműködési szándékát a közép-európai régiót érintő kérdésekben, és azon törekvésüket, hogy a nyilatkozat tartalmát közvetítik országuk vezetői, valamint az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP felé.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...