Az államelnök kihirdette az RMDSZ törvényét, amely könnyíti, és egyben decentralizálja az új munkaerő alkalmazását a közszférában ? tájékoztatott Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője. A 2009-ben kiadott 34-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében a megüresedő közalkalmazotti helyeknek mindössze a 15%-át lehetett versenyvizsgára kiírni. Ez azt jelentette, hogy minden hetedik megüresedő munkahelyre lehetett alkalmazni egy személyt. A 2013-ban kiadott sürgősségi kormányrendelet ezt módosítva lehetővé tette a versenyvizsga kiírását a megüresedő munkahelyekre, azonban ezt csak a kormány jóváhagyásával lehetett megtenni. Ez a rendelkezés sértette a helyi önrendelkezés jogát, így azt az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Az államelnök által kihirdetett törvény központi jóváhagyás nélkül az önkormányzatok és az illető intézmények saját döntésére bízza az alkalmazások lebonyolítását. 1989 után ez az első olyan törvény, amely parlamenti kezdeményezés eredményeként szabályozza a közigazgatásban történő alkalmazásokat.
Megkezdődött a kampány
A rádió- és televízióadókon ma, május 10-én elkezdődik a helyhatósági és az európai parlamenti választásokat megelőző kampány. A szavazások június 9-én lesznek.
Tovább...Iráni elnök: Nincs megalkuvás a Nyugattal a rakétaprogram ügyében
Az iráni elnök kijelentette, hogy Teherán politikája "a forradalmi észszerűségen, nem pedig diplomáciai kéregetésen" alapul.
Tovább...Izrael: Ha kell, egyedül is harcolunk
Az izraeli hadsereg (IDF) tegnap kijelentette, hogy a hadseregnek elegendő hadianyaga van tervezett küldetéseihez.
Tovább...Felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel a Hamász
Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők.
Tovább...