Miközben a 48 halálos áldozattal járó bukaresti klubtragédia a kormány bukásához vezető utcai megmozdulásokat váltott ki, a román társadalom egy része az áldozatok hibáztatja. Még súlyosabb, hogy az “elméletet” az ortodox egyház papjai is támogatják, és hittanárok terjesztik az iskolákban.

Az Adevarul szerint az elmúlt napokban a román főváros több iskolájában is azt ?tanították? a hittanórákon, hogy a Colectiv klubban október 30-án halálra égett fiatalok megérdemelték a sorsukat, ?amiért klubokba jártak és rockzenét hallgattak?.

Hogy meggyőzőbb legyen, az elitiskolaként számon tartott AD Xenopol gimnázium hittanára olyan nyomtatványt osztott ki a diákjainak, amely szerint a rock sátáni zene, és célja eltávolítani a jó keresztényeket a vallástól. A rockzene a fiatalok életében című röpirat szerint a rockzenét hallgató ember tisztátalan lelkek hatása alá kerül, eluralkodik rajta a káosz és az erőszakra és öngyilkosságra való hajlam.

Mihaela Iacoban, az iskola igazgatója elfogadhatatlannak nevezte a hittanár gesztusát, és közölte, hogy értesítette a helyzetről az illetékes tanfelügyelőt, akit egyébként az egyház javaslatára nevez ki az oktatási miniszter. A vallástanár azt is válaszolta az őt kérdőre vonó igazgatónak, hogy a diákoknak kiosztott nyomtatvány az ortodox pátriárka álláspontját tükrözi.

Az elmúlt napokban több olyan esetről is beszámoltak szülők, rokonok, amikor hittanárok “megérdemelt isteni csapásként? mutatták be diákjaiknak a Colectiv klubban történt tragédiát. Horia Onita, a román Országos Diákszövetség elnöke elmondta, nem elszigetelt esetekről van szó, naponta kap hasonló jelzéseket az egész országból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.