Németországban a menedékkérők nagyjából 10 százaléka követ el bűncselekményeket – nyilatkozta a bűnügyi rendőrség szakszervezetének elnöke a Die Weltnek.André Schulz a német lap hétfői számában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy a 10 százalék sok vagy kevés, azt mondta: figyelembe kell venni, hogy nagyon sok „fiatalember jön ide a kilátástalanságból, és kilátástalan helyzetbe kerül”, ez az élethelyzet pedig a bűnelkövetővé válás „kockázati tényezője”. „Teljesen normális, hogy ennek a csoportnak egy része bűnelkövetővé válik. A németekkel hasonló helyzetben ugyanez történne. A vallás és a származás ebben alárendelt szerepet játszik” – mondta André Schulz.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...