Őrizetbe vette tegnap a Korrupcióellenes Ügyészség Cristian Popescu Piedonét, Bukarest negyedik kerületének két nappal korábban lemondott polgármesterét, aki kiállította a múlt heti, 32 halálos áldozatot követelő tűzvészben leégett Colectiv klub működési engedélyét. Ma ugyancsak az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérik az ügyészek a negyedik kerületi polgármesteri hivatal két tisztségviselő ellen is, akiket tegnap az elöljáróval együtt vettek őrizetbe. A DNA csütörtökön vette át a vizsgálatot a Legfőbb Ügyészségtől a szórakozóhely működési engedélyének kiadása és a dokumentumban foglalt feltételek betartatása ügyében. Az ügyészek szerint a volt elöljáró a tűzrendészeti szabályokat figyelmen kívül hagyva, törvénytelenül adott működési engedélyt a klubnak, és ezzel hivatali visszaélést követett el, amellyel több mint 60 ezer lejnyi jogtalan haszonhoz juttatta a részvényeseket. A klub tulajdonosait már kedden előzetes letartóztatásba helyezték.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...