A parlamenti pártok előre hozott választásokat vagy szakértői kormányt javasoltak, de nem akarnak politikusokból álló kabinetet, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet – összegezte Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártokkal lezajlott egyeztetések első fordulójának tapasztalatait. Az elnök azt mondta: a pártok vezetői megértették, hogy többről van szó, mint egyszerű kormányváltásról, mert az utcákon tüntető emberek sokkal mélyebb reformot, az egész politikustársadalom megtisztulását követelik. Kifejtette: a tüntetők a politikához való hozzáállás változását akarják, tisztességet, komolyságot, megoldásokat és átláthatóságot. A konzultációsorozat ezért jöv? héten is folytatódni fog egy mindenki által elfogadható minimális kormányprogram felvázolása érdekében. Az államfő üdvözölte, hogy a pártok nyitottságot tanúsítottak” a társadalom által elvárt megoldásokkal szemben. Klaus Iohannis tegnap a civil szféra húsz küldöttével is tanácskozott, akik korrupt politikusok nélküli, feddhetetlen, szakmai érdemek alapján kinevezett kormányt kértek tőle. Az elnök egyetértett azzal, hogy a politikustársadalom eljátszotta hitelét, ugyanakkor arra figyelmeztette beszélgetőpartnereit, hogy „nem elég az utcán kiabálni”, a jogos bírálatokat megfogalmazók politikai szerepvállalására, aktivizálódására van szükség.
Az AUR három egyszerű indítványt nyújt be a szenátusban
A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház.
Tovább...Súlyos – Romániát is érintő – vádakkal illeti az EB-t egy amerikai jelentés
Az amerikai Képviselőház Jogi Bizottságának kedvezőtlen hangvételű jelentése egy tíz éven át tartó, az „amerikai és európai közbeszéd cenzúrázására” irányuló, Romániát is érintő, kampányról beszél.
Tovább...Ma a kormány székháza előtt tüntetnek a tanügyi szakszervezetek
A szakszervezetel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
Tovább...Kelemen Hunor: Inkább költségvetési korrekciók történtek, mint valódi reformok
Az RMDSZ elnöke ellenzi a tanárok kötelező heti óraszámának növelését vagy az intézményi átalakításokat.
Tovább...