Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a képviselőház tegnap a levélben történő szavazást lehetővé tevő törvénytervezetet, amely a külföldön élő román állampolgárok számára könnyíti meg, hogy részt vegyenek a parlamenti választásokon.A jogszabályt a kormányzó Szociáldemokrata Párt és az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt is megszavazta. Az RMDSZ ellene foglalt állást. A törvény cikkelyenkénti vitája alkalmával a Szövetség képviselői kivonultak a teremből tiltakozásképpen a sürgősségi eljárás ellen, amely nem teszi lehetővé, hogy a módosító indítványok beterjesztői érveljenek javaslatuk mellett. A végszavazáson viszont részt vettek az RMDSZ képviselői.Az RMDSZ-t az aggasztja, hogy a külföldön leadott voksok a hazai választókerületek – köztük a magyarlakta térségek – parlamenti képviseletét is befolyásolhatják. A szövetség már múlt héten jelezte, hogy alkotmányossági óvást kezdeményez a törvény ellen. A nagy sietséggel elkészített törvényjavaslat sok szempontból kérdéseket vet fel a szavazat titkosságának alkotmányos garanciáját illetően nyilatkozta ma az állami rádió Naprakészen című műsorában Márton Árpád frakcióvezető-helyettest, aki az RMDSZ képviseletében részt vesz a választási törvényeket kidolgozó parlamenti különbizottságban.A képviselőházi szavazás után már csak az államfőnek kell kihirdetnie a törvényt ahhoz, hogy jövő ősszel alkalmazni lehessen. A jogszabály elfogadásával azért sietnek, mert egy alkotmánybírósági döntés értelmében a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak.
Körülbelül 58 ezer euró gyűlt az RMDSZ által szervezett adománygyűjtéseken
Több mint 291 ezer lej, vagyis körülbelül 58 ezer euró folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és…
Tovább...Konzultációra hívta az elnök a pártokat a kormányalakítás ügyében, a tárgyalások jelenlegi állása
Holnapra konzultációra hívta a parlamenti pártokat Nicușor Dan államfő, aki az Európa-barát pártok három hete tartó egyeztetése következtében meg kell…
Tovább...Japánsztrájkot tartanak ma a tanárok
Japánsztrájkot tartanak ma a tanügyi szakszervezetek. A közoktatásban, felsőoktatási intézményekben, egyetemi könyvtárakban és kutatóintézetekben dolgozó tagjaik karszalag vagy kitűző viselésével…
Tovább...Ma kétszer játssza Bukarestben a Jézus Krisztus Szupersztár musicalt a Kolozsvári Magyar Opera
Kétszer játssza ma Bukarestben a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt a Kolozsvári Magyar Opera, miután az este 8 órára betervezett,…
Tovább...