Az orosz beavatkozás Szíriában nyilvánvalóan olyan új tényező, amely alapjaiban változtatja meg a helyzetet – hangoztatta az Európai Unió külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője újságíróknak nyilatkozva. Hozzátette, hogy az orosz fellépésnek vannak „nagyon aggasztó elemei”, például Törökország légterének megsértése. Az uniós diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a légicsapásoknak az Iszlám Állam (IÁ) és az ENSZ által meghatározott más terrorszervezetek ellen kell irányulniuk. Federica Mogherini arra számít, hogy a tagállamok egységesen kiállnak az ENSZ mellett, hogy elkezdődhessen a politikai átmenet. Bassár el-Aszad szíriai elnök szerepéről a külügyi főképviselő azt mondta: a konfliktus minden releváns tényezőjét le kell ültetni a tárgyalóasztal köré. Az uniós tanácskozásra érkező külügyminiszterek is korábbi megnyilatkozásaiknál óvatosabban fogalmaztak a szíriai elnökkel kapcsolatban. Az uniós álláspont hivatalosan egyelőre az, hogy Aszadnak mennie kell, ám most több külügyminiszter is arról beszélt, hogy Aszadot is be kell vonni a politikai párbeszédbe, legalább annak érdekében, hogy az átmenetről lehessen vele tárgyalni.