Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője a mekkai tragédia kapcsán rendelkezett erről. Már 131 iráni halottja van a zarándoklaton történt tülekedésnek, és 150 sérültről tudnak ? közölte ma a zarándoklattal foglalkozó teheráni hivatal vezetője. A mekkai zarándoklaton történt dulakodásban 717 embert tapostak halálra, és  863-an sérültek meg. A kórházaknak nehézségeket okoz a sok sérült ellátása, sokan még mindig az utcán hevernek. A szaúdi kórházak azonban nem engedik az iráni orvosokat az Iránból érkezett sérült zarándokokhoz ? állította a zarándoklattal foglalkozó teheráni hivatal vezetője.

Haszan Róháni iráni elnök ma elrendelte egy különleges csoport létrehozását, amely a baleset körülményeinek kivizsgálásáról tájékoztatja az irániakat, mentőalakulatokat vezényel az arab monarchiába, illetve repülőjáratokat küld a sérültek és a halottak hazaviteléhez.

A szaúdi belügyminisztérium szerint a tragédia azért következett be, mert a zarándokok két nagy csoportja összetalálkozott egy kereszteződésben. Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó egyik túlélő is azt mondta, hogy a zarándokok két hulláma egymással szemben haladt, és amikor ezt észrevették, felfordulás tört ki.