A hatályos törvények értelmében szeptember elsejétől, azaz mától az egészségügyi kártya az egyetlen eszköz, amellyel a biztosított személyek igénybe vehetik a közegészségügyi ellátást. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a 18 évnél fiatalabb gyermekekre és a sürgősségi esetekre. Azok, akik még nem kapták meg az egészségügyik kártyájukat ellenőrizhetik az Országos Biztosítópénztár honlapján, hogy egyáltalán kibocsátották-e azt. Vasile Ciurchea, a Biztosítópénztár elnöke elmondta, a családorvosok is előbb az említett honlapon kell ellenőrizzék, hogy hiteles-e a kártya és csak azután a saját adatbázisukban. Az egészségügyi kártyáról tudni kell azt is, hogy mindeddig használható, míg tulajdonosa biztosított, illetve ennek megszűntétől még további három hónapig. Továbbra is ellátják azokat a betegeket, akik még nem jutottak egészségügyi kártyájuk birtokába. Mivel további 300 ezer kártya vár arra, hogy birtokba vegyék, mától azok a megyei és helyi biztosítóházak ahol még sok kiadatlan kártya van megváltozott órarenddel, reggel nyolc órától este nyolc óráig dolgoznak. Azok, akiknek ellopták kártyájukat, vagy megrongálódott azonosító dokumentumuk, másodpéldányt igényelhetnek. Ennek ellenértéke, a postázási költségekkel együtt 15 lej 50 bani.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...