Mától kezdik átutalni a jogosultaknak a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott támogatásokat az új tanévre. A székelyhon.ro portál úgy értesült, hogy a következő hetekben minden csütörtökön újabb támogatásokat utalnak az igénylőknek névsor szerint. Ebben az évben a pályázókat nemcsak arról értesítik levélben, hogy a pályázatuk sikeres volt-e vagy sem, hanem azt is közlik, hogy mikor kerül a pénz a bankkártyájukra. A Szülőföldön magyarul program keretében a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás pályáztatását Romániában intéző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a megszabott határidőn belül idén 108 488 pályázatot kapott, ezekben 157 646 gyerek számára igényeltek támogatást szüleik vagy törvényes képviselőik. Burus Siklódi Botond az RMPSZ elnöke elmondta, később kapják meg a pénzt azon pályázók, akik idén először folyamodtak támogatásért ? ezért számukra bankszámlát is kell nyitni illetve kártyát kell kiállítani ?, továbbá az egyedi elbírálás alá esők.
Elbocsátják szeptember 1-től az egy évre alkalmazott óraadó és helyettesítő tanárokat
Daniel David oktatási miniszter szerint a helyettesítő és óraadó tanárokat nem fogják újraalkalmazni szeptember 1-től a kormány által beterjesztett kiadáscsökkentő…
Tovább...Több százan tiltakoztak Bukaretben a deficitcsökkentő csomag ellen
A pénzügyiminisztérium székhelye előtt tüntetett ma a Szolidaritás Pénzügyi Szakszervezeti Szövetség több száz tagja a deficitcsökkentő csomag ellen, amelyért hétfőn…
Tovább...Kötelező tantárgy lesz a színházi-, zenei- és képzőművészeti nevelés
Kötelező tantárgy lesz a színházi nevelés a következő tanévtől a hazai középiskolákban. A döntés minden tizenegyedik osztályos tanulóra vonatkozik függetlenül…
Tovább...Közzétették a képességvizsga végleges eredményeit
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a sikeresen képességvizsgázó nyolcadikosok aránya - derül ki a csütörtökön közzétett…
Tovább...