Bár a hivatalos megnyitóra csak ma délután kerül sor, már szombaton elkezdődött a 6. Kolozsvári Magyar Napok. Az ötszáz előadást, foglalkozást, színes programot magába foglaló kulturális fesztivál egy héten keresztül várja az érdeklődőket. Szombat délután deadline címmel nyitották meg Könczey Elemér grafikus kiállítását a Bánffy Palotában található Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, ugyanitt tekinthető meg a herendi porcelánt bemutató tárlat is. A világhírű herendi porcelán néhány különleges darabját ? köztük a hajdan a kolozsvári Fellegvár oldalában állt, és Stróbl Alajos által készített, Erzsébet királynét ábrázoló mellszobrot is megnézhetik. Vasárnap hálaadó ünnepi istentisztelet keretében adták át a Farkas utcai református templomot, az ünnepségen a városban élő öt felekezet egyházi vezetői, politikusok, közéleti személyiségek is részt vettek. A Farkas utcai református templomot 17 hónap alatt újították fel. A közel húsz millió lej értékű munkálatok költségeit az Európai Unió és a román állam fedezte, az egyháznak csak mintegy 305 ezer lejes önrésszel kellett hozzájárulnia a költségekhez. Vasárnap délután sport-, makett- és építészeti kiállítással várták az érdeklődőket. Az Albert Flórián emlékét és örökségét őrző kiállítás augusztus 16?23. közötti időszakban 10?16 óra között látogatható az Új Sportcsarnokban. A harci gépjárművek makettjeiből nyílt kiállítást Murádin János Kristóf, a Sapientia ? EMTE egyetemi adjunktusa magángyűjteményéből hozták tető alá a felsőoktatási intézmény Torda úti épületében. Szintén vasárnap délután nyílt kiállítás Makovecz Imre munkásságáról Megtörtént és megtörténhetett volna címmel.Ma este 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Opera épületében kerül sor a hivatalos megnyitóra, ahol ? a köszöntőbeszédek után ? a Magyar Állami Népi Együttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Előtte azonban újra látogatható lesz a New York szállóban hagyományosan megszervezett alternatív képzőművészeti kiállítótér. A New York szálloda emeleti termeit benépesítő képzőművészeti kiállítást ma délután öt órakor nyitja meg Kispál Attila és Kispál Evelin Ágnes kurátorok, a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér működtetői és Zakariás Ágota művészettörténész. A New Yorkban, azaz Kontiban zajló eseményekről Márkos Tünde képzőművészt, az Origo egyesület elnökét kérdeztem: