Ma délután kezdődik és holnap estig tart, illetve bulival zárul Kolozsváron a Kultivál, azaz a Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági fesztivál, a Kárpát-medencei magyarság vándorfesztiválja, melynek Kolozsvár ezelőtt nyolc évvel már otthont adott. Negyvennyolc órán keresztül a kultúrakedvelők magukba szívhatják a különböző művészetek sokszínűségét. A Kultivál erre teremt lehetőséget, ahol a hat különböző régióból érkező fiatalok fotókiállításait, színpadi produkcióit, zenei előadásait lehet majd megtekinteni. Emellett a régiók íz- és fűszervilága szerint elkészített bográcsosokat is meg lehet majd ízlelni. Szombat este a zárógála után rendhagyó gitáresttel, majd ezt követően egy fergeteges Bulgakov-afterpartyval búcsúznak a szervezők, köztük Tamás Csilla is, a vele készített interjúnkat holnapi műsorunkban hallgathatják meg.
Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...