2016 májusáig várhatóan negatív tartományban marad, 2017 elején pedig ismét pozitív tartományba kerül az infláció ? derül ki a Román Nemzeti Bank inflációs jelentéséből. Mugur Isărescu, a központi bank kormányzója szerint a román gazdaságot nem fenyegeti a defláció, mert a fogyasztás évente 6 százalékkal nő, az idén pedig ez akár a 10 százalékos bővülést is elérheti.

Isărescu elmondta: hosszabb távon akár inflációs nyomást is előidézhet a tervezett béremelések és a megnőtt fogyasztás. Az inflációs előrejelzés felülvizsgálatát az élelmiszerekre kiterjesztett kedvezményes áfa okozta.

Az országos statisztikai intézet szerint 1989 óta idén júniusban került először negatív tartományba az éves infláció, így a fogyasztói árak 1,6 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbihoz képest.