A sajátos világzenét játszó Ferenczi György és a Rackajam, illetve a népzenész Szalonna és Bandája közös fellépésével megkezdődött kedd este a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyhetes programsorozata Tusnádfürdőn.

A Tusványosként emlegetett szabadegyetem közéleti programja valójában szerdán veszi kezdetét, de a hagyományoknak megfelelően már a hivatalos megnyitó előestéjén több száz résztvevő érkezett a tusnádfürdői kempingbe a „nulladik napi” koncertre.

A szervezők célja, hogy megőrizzék az egyensúlyt Tusványos szórakoztató és szabadegyetemi jellege között. Erre a utal az idei rendezvény mottója is: Tusványos – Nem csak fesztivál. A délután érkezőknek a korábbiaktól eltérően már nem ingyenes a belépés, ám ennek fejében a táborozók közlekedését idén mindenütt frissen aszfaltozott utak, rendezett járdák könnyítik.

A húsz partnerintézmény közül elsőként a közmédia sátrában kezdődtek meg a programok: kedden megrendezték az első filmvetítéseket és közönségtalálkozókat.

Elsőként Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli különmegbízottjának Időutazás a Donyec-medencébe című dokumentumfilmje került a közönség elé: az alkotás azokat a – most konfliktusövezetté vált – helyszíneket mutatja be, ahol a második világháború után kényszermunkára hurcolt magyar és német civilek százai haltak meg.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak koordinátora elmondta az M1-nek: a szabadegyetem számára megkerülhetetlen téma a romániai korrupcióellenes kampány, a migráció és magyar-cigány együttélés ügye.

A 2015-ös év forró témái mellől a hagyományos műhelybeszélgetések sem maradnak el az autonómiáról, az uniós és gazdasági kérdésekről, a nemzetpolitikai fejleményekről. Az előadók között számos külföldi szakértő, magyarországi és erdélyi politikus lesz, Tusnádfürdőre várják a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőit. Szintén hagyomány, hogy szombaton Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.