Több mint 275 ezren írták alá azt a petíciót, amelyben a vaslui-i diáklány megerőszakolóinak előzetes letartóztatását kérik. Közben az áldozat – az eset után több mint fél évvel – először a széles közvélemény elé állt, megjelent egy nagy nézettségű kereskedelmi tévéműsorban.

A lányt tavaly 2014. november 10-én, a Vaslui megyei Văleni-ben erőszakolta meg brutálisan hét fiatalember. Az elkövetőket néhány nappal később előzetes letartóztatásba helyezték, majd idei év június 19-én szabadlábra helyezték őket. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az előzetes letartóztatás fenntartása aránytalan lenne az elkövetett bűncselekményhez képest. A büntető törvénykönyv szerint a nemi erőszakért kiszabható maximumbüntetés 12 évi szabadságvesztés.

Az erőszaktevők szabadlábra helyezése óriási felháborodást váltott ki, főleg miután az Adevarul megszellőztette, hogy a hazatért fiúk családja az áldozatot vegzálja. Ezért internetes petíció indult, amelyet naponta több tízezren írnak alá.