Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurózóna tárcavezetőit tömörítő Eurócsoport elnöke megkapta a Görögország által összeállított gazdasági reformjavaslatokat – közölte csütörtök éjjel Michel Reijns, Dijsselbloem szóvivője. A görög javaslatcsomag nem sokkal a határidő lejárta, vagyis éjfél előtt futott be.

Az eurózóna tagállamainak vezetői egyebek mellett abban állapodtak meg keddi csúcstalálkozójukon, hogy Athén legkésőbb július 9-én megküldi részletes reformjavaslatait, amelyeket a Görögországnak folyósított hiteleket koordináló intézményeknek, az Európai Bizottságnak, az Európai Központi Banknak és a Nemzetközi Valutaalapnak kell kiértékelnie.

Nem sokkal később Martin Selmayr, az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke is megerősítette, hogy megérkeztek a görög javaslatok. „A három intézmény most kiértékeli (őket)” – tudatta Jean-Claude Juncker hivatalának vezetője. Az Eurócsoport szombat délután vitatja majd meg a terveket, amelyekről pénteken az athéni törvényhozás is szavazni fog.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki kedden kijelentette, hogy a görög válság rendezésének legvégső határideje ezen a héten lejár, vasárnapra az eurózóna és az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját egyaránt összehívta.

Tusk csütörtökön arra hívta fel a figyelmet, hogy Athénnak ugyan éjfélig „konkrét és realista” javaslatokat kell benyújtania, de ugyanilyen fontos, hogy a hitelezők is realista értékelést készítsenek Görögország államadósságának fenntarthatóságáról. A görög kormány legjelentősebb követelése ugyanis az, hogy a hitelezők enyhítsenek az országra nehezedő, a bruttó hazai termékének (GDP) 175 százalékát kitevő adósságterheken.Görögország legnagyobb hitelezői az eurózóna tagállamai.

Az ERT1 görög állami televízió is beszámolt arról csütörtök este, hogy az Alekszisz Ciprasz vezette kormány közép-európai idő szerint este fél 10-kor átküldte újabb reformjavaslatait a hitelezőknek.

A ZDF német közszolgálati televízió görög forrásból úgy értesült, hogy a Görögország által javasolt reformintézkedések hároméves időtartamra szólnak, és egyebek mellett a nyugdíjak csökkentését és adóemelést irányoznak elő. Mint a forrás elmondta, nem „megszorítási”, hanem „konszolidációs” csomagról van szó.