Románia parlamentjéről meglehetősen sokat hallottunk ezen a héten és nem a legkedvezőbb összefüggésekben: sem a hazai román és magyar nyelvű médiának, sem általában a közvéleménynek nem megy le a torkán az a gombóc, amelyet honatyáink saját külön nyugdíjuk megszavazásával okoztak. Rengeteg szám, adat látott napvilágot e tekintetben, én mai jegyzetemben azonban egy kissé másképpen szeretnék szólni a parlamentről. De nem a honatyákról és honanyákról, hanem az épületről, amely magában rejti az ország egyik legnagyobb képzőművészeti kiállítótermét és ezt nem másról, mint Constantin Brâncuşiról nevezték el. Ebben a teremben nem a törvényhozó testület, hanem egy alapítvány rendszeresen tart olyan tárlatokat, amelyek egyben országos képzőművészeti szalonoknak is tekinthetők, hiszen a roppant igényes zsüri csak kizárólag a profi és a szakmai egyesületi tagoknak számító képzőművészek alkotásai közül válogat. Igen érdekes, hogy a legutóbbi, több mint négyszáz munkát felvonultató kiállításról a napokban mintegy hatvan festményt elhoztak Csíkszeredába is, amelyeket a hazai kortárs festészet keresztmetszeteként a megyeháza két nagy földszinti termében állítottak ki . Nos, egyetlen mondatban, milyen jelenkorunk romániai festészete? Sokoldalú, sokirányú, változatos színvilágú, hagyományokból is táplálkozó és a posztmodern irányzatokra is roppant érzékeny, úgy tükrözi a román és romániai sajátosságokat, hogy közben nem mond le az egyetemes mondanivalókról. A kiállítás témaköre a szépség és a jóság kapcsolatrendszeréhez kapcsolódott, a meglehetősen dagályos román címet talán így lehetne a legegyszerűbben magyarra fordítani: a szépség, mint a jóság kifejezése. A két fogalom szókapcsolata végsősoron azokhoz a filozófiai kategóriákhoz nyúl vissza, amelyek az ókori görögöktől napjainkig a szépség és a jóság egymáshoz való viszonyát, kölcsönhatásait vizsgálják. A szépség ógörög fogalma jóval tágabbnak bizonyult, mint az újkori esztétikai szóhasználat, hiszen a szép dolgok, alakok, színek stb. mellett a szép jellemekre, szokásokra, gondolatokra, sőt ? hátha mifelénk is megtermékenyíti a hely szellemét!? a szép törvényekre is kiterjedt. A szép egyébként már ókorban is szorosan összefonódott a valamire való alkalmassággal, azaz, hogy összhangban maradjon a forma és a funkció. Manapság, amikor körülöttünk csak úgy tolonganak a fogyasztói társadalom és nemzeti ideológiák giccstárgyai, érdemes lenne szinte nap mint nap idézni Szókrátesz szavait a szép és jó egységéről: ?Minden ott jó és szép, ahol helyénvaló, rossz azonban és rút, ahol nincs a helyén.? Ne feledjük ezt a mondatot, amikor úgymond a népi hagyományokból vagy a történelemből merítő, elsietett és otromba tárgyakat akarnak úton-útfélen ránk sózni, de akkor sem, amikor szobor- vagy emlékjel állító hevületünkben olyan, a művészettel köszönő viszonyban sem álló alkotások jutnak nyílt térhez, amelyeknek izlésficamait egy-egy lelkesítő felirattal vagy idézettel sem lehet helyrehozni. A jó szándék csak magyarázza, de nem menti a gicccset, ezért ? ha már Brancusi-ról szóltam – , érdemes lenne gyakrabban elgondolkodni az egyszerűség nagyszerűségén és a túlzsúfoltság, a cicomák, a jelképhalmozások kisszerűségén.
Hová, merre?
Mit gondol a kedves hallgató, Romániában napjainkban hány egyetem működik? Egy most következő töltelék-mondat ideje alatt egy picit várok, hogy…
Tovább...Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...A látszat lett az igaz
Visszavonta pályázatát Paul Ingrassia, Donald Trump jelöltje az Egyesült Államok szövetségi alkalmazottainak integritását felügyelő hivatal élére. Nyilvánosságra került ugyanis néhány…
Tovább...Adventi fények és árnyak
Városainkat ünnepi díszbe öltöztették az elöljárók, fényfűzéreket szereltek a villanyoszlopokra, fénygirlandokat feszítettek ki a forgalmasabb utcák fölött: tülkölő angyalok, csillagok…
Tovább...