A 660 piacvezető romániai cég közül csupán hetet birtokolnak részben vagy teljes egészében erdélyi magyar üzletemberek, négy másik pedig magyarországi tulajdonban van ? derül ki a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak a Gazdaság legnagyobb szereplői című évkönyvéből, amelyet tizedik alkalommal állítottak össze. Az hogy a felsorolt 660 nagyvállalat közül csupán 11 magyar érdekeltségű, azt jelenti, hogy a alulreprezentáltak vagyunk a romániai gazdasági életben, hiszen, míg a népességnek több mint 6 százalékát a magyarság teszi ki, addig a piacvezető vállalatoknak csupán 1,5 százaléka magyar kötődésű.
Izrael teljesen kivonulhat Gázából
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak.…
Tovább...25. alkalommal szerveznek cigányfolklór tábort Háromszéken
A háromszéki Cigányfolklór Tábor 1999 óta az erdélyi néptáncvilág meghatározó rendezvénye. Erre idén július 28. és augusztus 4. között kerül…
Tovább...Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
A nyári felvételi időszak a végéhez közeledik, a héten lezárult az iratkozás, zajlik a helyek visszaigazolása a Sapientia egyetem négy karán,…
Tovább...A Neptun Deep környezetvédelmi engedélyének visszavonását kéri a Greenpeace Románia
A Greenpeace Románia ma bejelentette, hogy panaszt nyújtott be a Konstanca megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek, amelyben a Neptun Deep beruházás környezetvédelmi…
Tovább...