Óriási veszteségeket okoz a COVID-19 világjárvány, ha nem lépnek közbe világszinten összehangoltan. A gazdaságokat az idegenforgalomra alapozó országok már bejelentették, hogy készülnek a nyárra, de a vakáció körül még sok a kérdőjel, hiszen a koronavírus miatt még mindig több ezren vesztik életüket és több tízezren fertőződnek meg világszerte.

A Turisztikai Világszervezet főtitkára szerint idén 30 százalékkal csökkenhet globális szinten a turisták száma, ami 450 milliárd dolláros veszteséget jelentene. Sürgősen összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség a világ munhakelyeinek 10 százalékát biztosító ágazat támogatásáért. Az Európai Unióban a munkahelyek majdnem 12 százaléka van az idegenforgalomban. Az Európai Bizottság turizmusért felelő igazgatója szerint 375 milliárd euróra van szüksége az ágazatnak a talpraálláshoz. Az európai turisztikai miniszterek hétfői video konferenciáján egységes európai intézkedéseket sürgettek az idegenforgalom fellendítésére. Bulgária kedden jelentette be, hogy július 1-től megnyitja az turisztikai idényt, Görögország és Törökország is ugyanezt sugalmazta, Velence polgármestere pedig kétségbeesett felhívást intézett a turistákhoz, hogy térjenek vissza a városba a korlátozások felfüggesztése után. (Rador)