Áfa-visszatérítési lehetőséget biztosít a kormány azon cégeknek, amelyeket súlyosan érint a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság.

A Román Rádió tudósítója szerint a gazdaságba való tőke-befecskendezést annak érdekében teszi a kormány, hogy kivédje az anyagi veszteséget jegyző cégek bajba jutását. Florin Cîţu pénzügyminiszter elmondta, a rendelkezés csak a szükségállapot idején érvényes.

A kormány tegnapi ülésén döntöttek arról is, hogy lehetővé teszik a cégek számára az online adóbefizetést, de interneten fizethető más illeték és pénzbírság is.

A kabinet tegnap 60 millió lejes támogatást szavazott meg a Fundeni-i Intézet Radiológiai Laboratóriumának. A pénzt korszerű eszközök vásárlására fordíthatja az intézmény.

Nelu Tătaru egészségügyi tárcavezető közölte, a laboratórium 24 órás szolgálatot tud teljesíteni, és mesterséges intelligencia segítségével követheti a betegek állapotának alakulását.

A kormány tegnapi ülésén fogadták el a 2020-2021-es egyetemi év beiskolázási tervét, a felsőfokú tanintézmények által meghirdethető helyek számára vonatkozó rendeletet is.