Holnaptól egész napos lesz a kijárási tilalom – jelentette be Klaus Johannis államfő a koronavírus-járvány kezelésében érintett intézmények vezetőivel folytatott déli tárgyalás után. Az államfő közölte: egyre bonyolultabb a helyzet, további intézkedésekre van szükség a járvány lassítása érdekében. Ezért megállapodtak abban, hogy újabb korlátozásokat vezetnek be. Ami eddig ajánlás volt, az kötelezővé válik – fogalmazott az államfő, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a polgárok továbbra is elmehetnek a munkahelyükre vagy bevásárolni.

A megbeszélésen az államelnök mellett Ludovic Orban kormányfő, Marcel Vela belügyminiszter, Victor Costache egészségügyi miniszter és Nicolae Ciucă védelmi miniszter vett részt.

A hatóságok arra készülnek, hogy a karanténba vagy otthoni elkülönítőbe helyezett személyeket elektronikus eszközökkel figyeljék meg, és így bizonyosodjanak meg arról, hogy nem hagyják el a számukra kijelölt helyet. Egyúttal bevetik a hadsereget is a rendőri feladatok ellátására.

Az elnök szerint nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a 65 év fölötti polgárok a legveszélyeztetettebbek. Számukra külön korlátozásokat vezetnek be, azaz – a saját érdekükben – gyakorlatilag nem hagyhatják el az otthonukat.

A tárgyaltakról a mai nap folyamán elkészül az újabb katonai rendelet, amely már holnaptól életbe lép – nyomatékosította az államfő, pontos időpontot azonban nem említett.