Nem lesznek tanúk a Donald Trump elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) felső házi tárgyalásán. Az amerikai szenátus 51:49 arányban leszavazta péntek este a demokraták azon javaslatát, hogy tanúkat hívjanak és újabb 28 ezer dokumentumot kérjenek be a tárgyalásra. Két republikánus szenátor – Susan Collins és Mitt Romney, Maine illetve Utah állam politikusa – a demokratákkal együtt szavazott.

A voksolás utáni szünetben a kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője, Chuck Schumer “nagy tragédiának” nevezte a döntést. Mint fogalmazott: “tanúk nélkül, dokumentumok nélkül egy impeachment-tárgyalás galádság”.

Sajtóértesülések szerint már szerdán szavazhat a szenátus, amely várhatóan felmenti majd az elnököt. Kezdettől fogva világos volt, hogy a republikánusok gyorsan pontot akarnak tenni a per végére, dokumentumok és tanúk nélkül. Mindenekelőtt az elnök korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójának a beidézését igyekeztek elkerülni. John Bolton megjelenés előtt álló könyvében – a New York Times szerint – azt írja: közvetlen utasítást kapott Donald Trumptól, hogy tartsa vissza az Ukrajnának beígért katonai támogatást, és ezzel próbáljon kicsikarni Kijevtől a demokrata elnökjelöltet, Joe Bident kompromittáló információkat.