Több ezer oroszországi, ukrajnai és moldovai köztársaságbeli igénylőnek adtak illegálisan román állampolgárságot, a hivatalos kérvényezés megkerülésével anélkül, hogy a kérvények és az azokat alátámasztó dokumentumok hitelességét ellenőrizték volna – derül ki az Igazságügyi Minisztérium vizsgálati csoportjának jelentéséből.

Feltételezhető, hogy az állampolgársággal járó európai uniós útlevélre van igazából szükségük, amivel szabadon, vízum nélkül utazhatnak azután Nyugat-Európába. A Legfőbb Ügyészség bűncselekmény fennállásának gyanújával indított vizsgálatot csúszópénz adásának és elfogadásának, illetve a bizonyítékul szolgáló okiratok eltüntetésének vádjával.