Az államfőt mélységes szégyen tölti el amiatt, hogy 30 évvel a forradalom után, néhány kivételtől eltekintve az akkori hóhérok még szabadon járnak és a történelem legnagyobb gyalázata, hogy még nem sikerült megtudni az igazságot az akkor elkövetett gyilkosságokkal kapcsolatban. Ezt hétfő este a temesvári Operában tartott megemlékezésen mondta Klaus Johannis.

Az elnök leszögezte, hogy „ezek a borzalmak nem maradhatnak büntetlenül”. Hozzátette, hogy „korrigálni kell az igazságszolgáltatás mulasztását, és helyre kell állítani a nemzet méltóságát, amely ezzel teljes mértékben visszanyerné a demokrácia születési pillanatának szellemiségét”.

Az államfő mind Temesváron, mind korábban a parlament ünnepi ülésén kerülte Tőkés László nevének említését. Az egykori temesvári lelkészre csak nagyon érintőlegesen hivatkozott, amikor „a Mária térről indult ellenállásról” beszélt, amely Temesvárt „álmodott szabadságunk élő és elidegeníthetetlen szellemének” szimbólumává tette. Mind ismert, a Mária téren áll az a református templom, ahonnan elindult a kommunista rezsim bukásához vezető tüntetéshullám, miután a rendszer bírálata miatt kilakoltatásra ítélt Tőkés László a Magyar Televízió Panoráma című műsorán keresztül kért nemzetközi segítséget ügyében.